Minden, ami Szatmár-Bereg
A februári díjeső
Több rangos díjat is kapott az egyesület tavalyi tevékenységük elismeréseként.
Közel hatvan taggal igazi értékteremtő munkát végez a kézműves közösség.
Szatmár-Bereg alkotócsapata valódi értékmentésbe kezdett és folyamatosan
lépeget előre úgy, hogy közben a vármegye hírnevét is öregbíti.
A Minden, ami Szatmár-Bereg életében a 2023-as év nem csak az alapításról, az
építkezésről, a stratégia-tervezésről szólt. A családi összefogásnak köszönhetően az álom
megvalósult. Majd a helyi termelőkkel, kézművesekkel bővülve egy nagy közösséggé
formálódott. Erre az építkezésre országosan is felfigyeltek. Az elmúlt hetekben az Agrotrend
Csoport Agrármarketing-díjjal jutalmazta a Minden, ami Szatmár-Bereg Egyesületet. Az
ARANY MINŐSÍTÉST a helyi termelők közösségének megalapításával érdemelték ki.
Megszerezték a Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület által létrehozott
LÁTÓPONT címet is. Az elismerés rangot jelent, fontos kitüntetés a közművelődésben
dolgozó szervezeteknek. Az egyesület tagja lett a Látóút Hálózatnak, amely a kultúra
területén dolgozóknak és a turisztikai szakembereknek, településvezetőknek kínál
lehetőségét arra, hogy felfedezzék és megismerjék a szervezet tevékenységét.
„Egyesületünk a helyi és a vármegye kulturális kincseit, Szatmár-Bereg értékeit,
hungarikumait egyszerre mutatja meg a Fény városában, Mátészalkán – mondta Pótor
Melinda, az egyesület elnöke. – Az ötlet valóban egyedi, mert a kistermelőink
folyamatosan új, kreatív, innovatív egyedi termékeket alkotnak, a helyi értékek sajátos
ízeivel, ötvözve – emelte ki Sármány Antónia, a szervezet elnökségi tagja. – Személyes
ajándékok készülnek, különleges meglepetések születnek – fejezte be gondolatát az elnök.
Facebook: Minden, ami Szatmár-Beregről